Döntés

Nagyjából befejeztem a 2014-es bejegyzések kipakolását a blogra a Szunnyadt blogról. Még vissza van az, hogy párszor átolvassam őket, szerkesszem kicsit, és még néhányat fel szeretnék tüntetni, csak azokhoz sokkal nagyobb erőfeszítésre van szükség.

Bele gondoltam, és elém tárult a kép, hogy már ez a hetedik éve annak, hogy blogozok. Sorban idővel minden kezdeményezésem kudarcba fulladt, ott hagytam. Hogy ennek mi lehet az oka? Valahogy mindent félbe hagyok, vagy előbb utóbb befejezek, ott hagyom tétlenül. Hiába van benne éveim, egyszerűen elégedetlen vagyok és otthagyom. Egészen hat évig próbálkoztam amennyire tőlem tellett egy olyan blog létrehozásán, amire azt mondom, hogy elégedett vagyok. Ez az állapot soha de soha nem következett be. Soha nem tudtam azt mondani, hogy elégedett vagyok. Soha nem éreztem azt, hogy keményen dolgoztam volna azért, hogy elérjem a célomat. Mindig otthagytam, és újra próbáltam, mert el akartam érni azt, hogy elégedett legyek. Hogy valamit letegyek az asztalra. Hogy valamit fel tudjak mutatni, amire azt lehet mondani, hogy én vagyok, ezért dolgoztam, milyen zseniális, ugye? Szeretsz, ugye? Különleges vagyok számodra is, ugye? Milyen jó dolgokat tanultál tőlem, ugye? Egyik sem egy félkész munka, egyik sem irodalmi értékeleg egy nagy nulla, ugye? Hát persze, hogy nem! Mind-mind zseniális, különleges, és király!...

Elegem lett. Az utóbbi években folyamatosan változott és romlott a munkamorálom. Mindig is az hajtott, hogy majd egyszer publikussá teszem a blogomat, és majd mennyire csodálatos lesz. Nos semmit sem értem el vele. Semmire sem mentem vele. Még jó, hogy több erőm és időm nem került bele... A kutyát nem érdekli az egész, egyik írásom sem túl maradandó, és soha senki nem olvasott el, és nem is mertem publikussá tenni, hogy nehogy kritizálják... Kész, ennyi vagyok csupán. Egy álomért dolgoztam hat éven keresztül miszerint akarok egy tökéletes blogot, amivel elégedett vagyok, egy munkadarabot, ami engem tükröt, és amiért szeretni fognak. Beletettem mindent. Szerintem baromira alul teljesítve, de ezeknek láthatjátok eme blogomon a töredékeit... Ami felhasználható, azt kirakom, aki látja az látja, aki nem, az nem.

Ezentúl nem fogok feleslegesen írni. Nem mondom, hogy abba fogom hagyni, de nem fogok esszé szerű anyagokat írni. Nem fogok elemzéseket írni, nem írok a filmekről, videojátékokról, meg semmi. Ezentúl röviden fogom megemlíteni azokat a dolgokat, amik engem érintenek, mint egy napló. Megnéztem ezt és azt, vagy rövid véleménykifejtés, de semmi túl bonyolítás. Én már mindent kiszívtam ebből az álomból. Szerintem soha nem is tudna beteljesülni, egy lehetetlen vállalkozást szakítok félbe. Folytatom és feldolgozok minden régi anyagomat, amit fel lehet dolgozni - ide kiteszem - és folytatom továbbá a blogozást, de soha többet nem fogok erről álmodozni, nem akarok bizonyítani senkinek, nem érdekel, hogy különleges vagyok-e vagy egy szardarab, csak az érdekel... ja tényleg, hát mégsem tudok lemondani róla? Nem, ezek szerint nem megy. Az előbb írtam, hogy lemondok róla, de az, hogy megosztok dolgokat továbbá ugyan azt a vágyat kergetem vele, mint amit eddig... csodálatos felismerés, mondhatom...

Minden esetre nem hagyom a blogot parlagon. A meglévő dolgaimat kiteszem. A jelenlegi dolgokról pedig folytatom az írást, de más irányba. Nem akarok nagy erőfeszítéseket beletenni, nem akarok vele különösebb célt elérni, egyszerűen csak bejegyzek dolgokat, és mivel viszonylag elég személyes lesz, így ismét nem lesz teljesen publikus - ismerőseimnek csak zárt körben mutatom meg... Persze korlátozottan lesz csak személyes. Erre ügyelek. Muszáj. Bár tényleg meglátom majd... Nagyon hajlok arra, hogy korlátok nélküli legyek...

De minek írjak? Ezzel úgy sem fejlődök sehova... És ha csak én olvasom... Minek? Fogalmam sincs...