Átszerkesztés, bővítés 2016.04.02
Miről olvashatsz?
- Az előzményekről.
- Vázlatosan és részletesebben az eddigi munkásságomról.
- Valamennyit az állapotomról (személyes zóna)
- A blog keletkezéséről.
Egy friss bejegyzésben olvashatóak (elérhetőségek a bejegyzés alatt).
- Témamegjelölés (mire lehet számítani).
- Kinek szól a blog és ki az, aki jobban jár, ha elkerüli.
Előzmények (Eme blog létrejötte előtt)
Nos az első askos profilom követői - már amennyire követték a válaszaimat - tudomásul vehették, hogy nagy álmom az, hogy létrehozok végre valahára egy olyan blogot, amit publikusan bárki elolvashat. Esetleg még néhány közelibb ismerősöm hallhatott erről így vagy úgy, többnyire magamba raktároztam el a dolgot.
Már hosszú ideje irkálok magamnak (blogok formájában), ennek mindenképp véget kell vetnem előbb vagy utóbb, mert már nem látom értelmét, hogy mindezt folytassam. Már nem lelem örömömet benne. Meg kell osszam magam. Egy ideig eszembe sem jutott, hogy megosszam a gondolataimat másokkal. Mára másképp látom, 360 fokos fordulatot vettek a dolgok - sok mindennek köszönhetően. (Ja, jellemzőek rám ezek a nagy ugrásszerű változások, melyek egyébként apránként mennek végbe, de mikor összeáll, akkor elég nagy dologról van szó).
- Felvázolt információk a munkásságomról -
A kezdetek kezdetén azért írtam, hogy fejlődjön az íráskészségem, és annak reményében, hogy lesz egy nevem az interneten, illetve az is fő szempont volt, hogy arról írjak, ami érdekel, és amiről akarok, ezek még csak játékhírek voltak többségben. Később elkezdtem komolyabban foglalkozni a művekkel, és saját magamtól írtam a bejegyzéseket, írtam kritikákat, elemzéseket, ajánlókat stb. Ezzel párhuzamosan elkezdtem jóval inkább az élet felé fordulni, illetve magamba is, így azért kezdtem el írni, hogy az önismeretem fejlődjön, közelebb kerüljek önmagamhoz.
De amióta ismerekkét három nagyszerű tipológiát, nincs arra szükség, hogy (1.) én magam fejtegessem ki - tapogatva a rohadt nagy sötétségben -, hogy mégis mi az, amiért én különbözök a többiektől. Nem kell nekem létrehoznom az amúgy meglévő dolgokat, olyan fogalmakat, amiket okosabb emberek már réges-rég megfogalmaztak és sokkal precízebbek, mint én. Csak annyi lenne a dolgom, hogy kitálalom, hogy hogyan kereshetnék rá a dolgokra, és fellapozok néhány könyvet. Nehezen jutottam el, hogy a könnyebb utat válasszam, és megtaláljam a megoldást, rengeteg ideig tartott, saját önerőből, de úgy gondolom, hogy meg van az eredménye. Összességében sok ideig tartott, de a megvilágosodás mindig ugrásszerűen következett be váratlanul, és többnyire hirtelen fel sem fogtam a dolgot, csak később a mérlegelések során jöttem rá a dolgok súlyára. (Vonzás törvénye által, hozta az élet csupán?)
(2.) Jártam pszichológushoz, és mielőtt elmentem volna hozzá, szerettem volna mindent kifejteni magamból, hogy ezeket elő tudjam adni neki, hogy minél előbb meg legyen a megoldás, erre fel rohadtul nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én elképzeltem... (Általában a hozzám személyiségileg közelebb állóktól is különbözök. A végső különcnek érzem magam, és talán tényleg az is vagyok).
- - -
(+ Leírni, hogy mennyire megnyíltam az embereknek, Facebook beszélgetések, és ezt miért kell beszüntetni, és helyette blogra költözni...)
Mi, az amire vágyok?
Rájöttem, hogy mindenáron szeretnék egy megértő szorosabb réteg közönséget, akit érdekel az, hogy mit mondok, mi a véleményem, hogyan gondolkodok, és elismer. Felnéz rám, elismeri, hogy igen is intelligens és tehetséges vagyok. Egy olyan réteg közönséget szeretnék magamnak, ahol korlátlanul szót kapok, és nekik nyugodtan elmondhatom a dolgaimat. Erre az Ask.fm nem elég, mert nem lehet megfelelő terjedelemmel kifejteni a gondolatainkat, az ask nem erre való, hanem inkább arra, hogy összeismerkedj értelmes emberekkel, akik majd esetleg olvassák a blogodat, ahova korlátlanul írhatsz. Én így látom - és pont ezért nem írok oda hosszan. Az én Enneagram-típusom többnyire művészetekkel foglalkozik, viszont az MBTI-típusom szerint könnyen a tudományok mezejére léphetek, és simán válhatok nagyszerű filozófussá is. A különféle lelkiszaroknak köszönhetően beindult a gondolkodásom, így én nem firkálgatok a rajzlapokra, hanem helyette az értelmet és a kapcsolatokat keresem a dolgaimban, az életben.
Ha csak magamnak irkálok, névtelen maradok. Névtelen a nagy - és érdektelen - szürke tömeg , illetve még "fajtársaim és egyéb rajongóim" előtt is. *** Ez az egész hülyén hangozhat így első olvasásra (lásd: fajtársak, rajongók, népszerűség - mégis mire fel? - kérdezhetjük joggal), de megnyugtatlak gyanútlan olvasó, hogy nem az.
Ha érdekel, akkor erről bővebben *** jelzésnél olvashatsz, mert kifejtettem valamelyest. A bejegyzés legalján találod.
Valamivel részletesebben az eddigi munkásságomról (blog munkákról):
Konkrétan lassan hatodik éve irkálok blogokra így vagy úgy. Nem fogom megszámolni, és nem is tartom minden körülmények között a legfontosabbnak a tökéletes pontosságot, hasra csapásra 10-15 blogom volt, és jobb esetben több száz bejegyzésről van szó fejenként. (Durván fele ennyi komolyabb blog-kezdeményezésről van szó). Ezekről az előző bekezdésekben már szó volt, újra leírom külön véve egy kicsit részletesebben, de még mindig tömören. Van rá esély, hogy majd egyszer sokkal kidolgozottabban is fel kerül az oldalra.
Szakaszok:
(1.) Kezdetben arról írtam, amivel foglalkoztam, jobban nem érdekelt semmi, mint a videojátékok. Ekkor én még eléggé az elején voltam az életnek, és nem voltam valami tájékozott. Később zenéről is írtam, miután helyet tudtam szorítani neki a játékok mellett. Ezek főleg hírek voltak, kevésbé írtam önálló gondolatokkal teletömködött bejegyzéseket / nem úgy mint az ezt követő időszakokban. Maximum írtam néhány elég gyengére sikerült tesztet.
(2. a) Néhány év után elkezdődött a magamba fordulás, a befelé fókuszálás. Az élet felé kezdtem el fordulni (rögtön a középsulis évek elején elkezdődött), és aztán rengeteg kisebb, és számtalan nagyobb csalódás ért, ennek hála elkezdtem befelé fordulni, és elkaptam néhány "lelki szarságot". Már nem valamiféle fiktív világgal foglalkoztam, mivel megváltozott a fő véleményem, és a fókuszálás, miszerint - a játékokon kívül van rengeteg más szép és jó dolog a világban, amivel ugyan úgy foglalkozni kell. Na meg képtelen lettem volna úgy továbbra is élni, amilyen kezdetleges voltam akkor. (Később egy másik címke alatt kifejtem tömören).
Természetesen voltak még egyéb kezdeményezéseim is. Például az egyik újdonsült blogomon erőteljesen filmkritikával foglalkoztam. Ezeket sem sikerült a nyilvánosság elé tegyem, mert sosem jutottam oda el, hogy na most megnyitok, és lemondok arról, hogy tökéletes lesz a blog... Tovább nem szeretném sorolni a sort.
Szóval így elkezdtem néhány év után kifejteni magamból a gondolataimat, folyton a hogyanokat kutatva, hogy miképp változzak, hogy lenne a jó, miközben szinte teljes egésszében elfelejtettem azt, hogy tegyek érte valamit. Indítottam egy nagyon személyes blogot a dolgaimról, erre írtam mindvgégig a legtöbb bejegyzésemet, de még mindig nem írtam le mindent, amit szerettem volna.
Szóval erre az időszakomra teljesen megváltozott a szemléletem. Ahelyett, hogy másoknak írnék elkezdtem kizárólag magamnak írni saját magamról és a gondolataimról.
(2. b) Illetve ez mellé becsúszott még a műkedvelés is, amivel régen is foglalkoztam, csak magasabb szinten. A játékok és zenék helyett inkább a könyvek, a pszichológia, filmek, néhány hardver és videojáték is. A zenéről szinte semmi, sajnos, pedig lehetett volna.
Konkrétan foglalkoztam párhuzamosan két különálló bloggal, az egyiken mű elemzések, kritikákat írtam, a másikon önmagammal foglalkoztam, és főleg az volt a nagy kérdésem, hogy miképp kell ideálisan élni, illetve az is, hogy mi ennek az egésznek az értelme...
Valamennyit az állapotomról:
Elkaptam néhány "lelki szarságot" ami odáig vitt, hogy megtanultam alapvetően gondolkodni, elsajátítottam a kritikus gondolkodást (képes vagyok önállóan véleményt alkotni bármiről), az önismeretem rengeteget fejlődött, és alapvető pszichológiai és filozófiai dolgokkal is tisztában vagyok. Na meg eleve azt is fontos megemlítenem, hogy évek kellettek ahhoz is, hogy kifejlődjön az értékrendem, és az, hogy a műkedvelésen belül mégis miféle műveket kedvelek, mert ez nem mindegy. Minderre a gimnáziumi éveim alatt tettem szert a tanulás helyett... (És azt hiszem, hogy most nem is fogom részletezni ennek a gyönyörűséges következményeit).
Konkrétan lángolt az agyam. Egy idő után kénytelen voltam leírni a gondolataimat, véleményt alkotni, félhangos monológokba, meg regény hosszúságú okfejtésekbe belebonyolodni. A szüntelen meg-nem-álló agyalással egyszerűen kellett valamit kezdeni, és annyira fontossá vált a leírása, hogy más az ég világon nem érdekelt, fontos és hasznos dolognak tartottam, majdhogynem küldetésnek...
Felváltotta ezt a lángolást egy erős intenzív üresség és minden mindegy érzése, ami rendkívül megkavart. Én alapvetően mindig is éreztem valamiféle ürességet magamba, és ez megsokszorozódott, és mondhatni azt, hogy érzelmi zavarban szenvedtem. Önmagában is nagyon sokáig volt valamilyen szintű szociális fóbiám, és a végére már eljutottam kisebb pánikrohamokhoz is, néha már tényleg alig kaptam levegőt.
A legvégére, ahol most is tartok... Nos csak romlott az egész, egy teljesen új fejezetet vett a történet. Eddig depresszióról lehetett beszélni esetleg, ami vagy visszatér, vagy nem - nehezen lehet eldönteni. Most már egészen másról van szó. Ennek is több szakasza volt, illetve van, és majd kiderül, hogy mi lesz belőle. Leginkább a munkaképtelenség és a szociális téren való bénultság, illetve az előrehaladás erősen korlátozása címkék jellemzőek rá.
A blog keletkezéséről:
Hihetetlen lassan jutottam el idáig, hogy elkezdjem az első bejegyzést felvázolni. Többnyire ez azért történt, mert egy tökéletes blogot szerettem volna létrehozni, és mozdulatlanná váltam. Ezt úgy akartam elérni, hogy előre legyártok egy csomó bejegyzést, azokat szép tökéletes sorrendbe helyezem és majd idővel kiposztolom őket, hogy csak arra legyen gondom, hogy minden erőmmel azon legyek, hogy keressek értelmes embereket, hogy olvassanak is el.
Ezt a blogot már nem CSAK saját magamnak szeretném írni. Lesz sok személyes benne, de ezt lehet olvasni úgy, hogy a nevemet nem fogom nyilvánosan (legalább is egy jó darabig) felvállalni.Ezt azért kell, mert ide mindenféle aggályoktól mentesen mindenről szeretnék írni, ahogy a kedvem tartja. (Kizárólag végeredményeket, visszaemlékezéseket, és a jelenlegi helyzetekről röviden szeretnék írni. Próbálok kizárólag nagyobb problémákra összpontosítani, és nem olyan dolgokra kell itt gondolni, hogy most jelenleg rosszul érzem magam, mert megbántott valaki, és kiírom magamból... nem ez a szint...) Ezek a gondolatok nem lesznek éppenséggel kedvesek, szóval sokan nagyokat fognak nézni. Na de erről majd a témamegjelölős résznél úgy is bővebben írok.
Hát addig szarakodtam, amíg a gyertya a körmömre égett, és most kapkodok ezerrel, hogy végre mutassak is valami használhatót magamból. Szóval sajnos le kell mondjak arról, hogy hajaj tökéletes blogom lesz, amivel tökéletesen elégedett leszek, tökéletes formája lesz a szövegeknek, szépek lesznek a mondataim, és mindenről fogok írni, ami a világon létezik...
Ott kezdődik a probléma, hogy én mindig évekkel előrébb tartok gondolatban, mint megvalósításban. A gondolatokkal semmi problémám nincs, nagyszerű ötleteim vannak, de a megvalósítás... na az egy iszonyat nulla. Ezért tartok ott, ahol tartok. Mondhatni évek alatt nem haladtam semmit gyakorlatilag, csak a semmitérő gondolataimat dédelgettem, de mire fel, mikor nem valósítottam meg?
Hosszú évek óta el szeretném kezdeni a publikus blogozást, mert én azt vallom, hogy aki nem hangoztatja a véleményét, annak nincs véleménye, és pont. Mivel senki nem fogja őt meghallani. Na meg minek is kellene mindenkinek blogot írnia? Egyáltalán vannak-e az emberek többségének önálló gondolatai, vagy olyanok, amit érdemes megosztaniuk? Kétlem. (Na jó bevallom, ezt a mondatot polgárpukkasztás gyanánt fogalmaztam így, és nem azért, mert én mekkora egoista vagyok.) A másik dolog az, hogy mondhatni nem sokan blogoznak. Sok értelmes ember van, és egyszerűen FÉL MEGOSZTANI A GONDOLATAIT. Mert zárkózott. Mert fél, hogy hülyeséget mond. Stb stb. Na most akkor hogy akar az életben érvényesülni? Van egy nagy erőssége, és akkor nem fejleszti az írással, a további agyalással, illetve mások sem fognak tudni róla, hogy mennyire értelmes. Mert mondjuk én nem feltétlenül filozofálok a való életben, hiszen egyszerűen nem hétköznapi téma, és iszonyat sok embernek nem fekszik a dolog, főleg hosszabb távon. Egyszerűen ez egy ritkaságba menő erősség, amit igen is fejleszteni kell, és meg kell mutatni. Ezért is ragaszkodok ahhoz, hogy nekem igen is írnom kell, illetve ég a kezem attól, hogy valamit letegyek az asztalra. Nem tudok rajzolni, festeni, énekelni... írni tudok? Hát történeteket kreálni biztos, hogy nem, meg verseket sem, de egy fajta írás az szerintem megy... az pedig a filozofálás. Ez van, ezt kell szeretni. Én szeretem, de hogy más hogy van vele, az már más tészta. De engem nem izgat. Ez a része nem. De a kritika jobban sért. Főleg, ha egyáltalán nem jogos. (...) (Gondolatok voltak...)
Konkrétan a vágy szülte eme blog létezését. A vágy, hogy fognak valakik olvasni, és lesz az, aki megért, és kedvelni fog. A szeretetéhség, vagy valami ilyesmi. Illetve persze az is, hogy nem szeretném eldobni a hat éves ilyen-olyan alul teljesített irkálásaimat a kukába.
****
Amíg egy szangvinikus (illetve az extrovertáltak) leáll mindenkivel beszélgetni, haverkodni, mindenféle válogatás nélkül, mert őt nem zavarja személyiségileg, ha a másik teljesen más... neki a versengés, meg az a lényeg, hogy a középpontban legyen, a népszerűséget hajhássza. Nem válogat emberek között. Neki pálya a vezetés is. A népesség nagy része extrovertált, még ha nem is szangvinikus...
És itt jön egy teljesen másik oldal, amit én képviselek: Ahogy a vezető, és az egyéb extrovertált személyiségtípusok nem bírják ki, hogy ne vezessenek, és ne üssék bele az orrukat mindenbe... addig én sem bírom ki azt, ami én vagyok, nem tudok és nem is akarok kibújni a bőröm alól, mert egyszerűen úgy érzem magam jól, amilyen vagyok. Ahogy minden egyes személyiségtípus! Én is szeretek, és akarok irányítani, viszont én mindenképp a háttérből, és jóval másképpen. Ezt a szituációt egyszerű elképzelni. Képzeljünk el egy népszerű erős kezű királyt, aki képes gyakorlati változtatásokra, aki irányít egy háborút, aki részt vesz a háborúban... Azért erős és népszerű, mert ha teheti a személyiségtípusom, akkor kizárólag a legjobbat válassza. És képzeljük el a király jobbját, aki az uralkodó mellett áll, és mindenben segíti. De ez nem minden. Nem csak abból áll, hogy jaj tanácsokat ad a királynak hébe-hóba, és jóban van az udvarral. Az ideális képem az, hogy mindenről tudjak - a király működjön velem teljes mértékben együtt, minden döntésébe bele szólhassak, magától kérje ki a véleményemet, és vegye figyelembe. Mintha én lennék a második király, de helyesebben mondva: mintha én lennék a király, csak nem én hozom meg a döntéseket. Ez nem azt jelenti, hogy én parancsolok a háttérből, és csakis az van, amit én akarok, hanem inkább az van, hogy hallgasson meg, és ha úgy van - és sok esetben úgy is legyen -, tudjam befolyásolni a döntésében. Nem azt akarom - még egyszer -, hogy csakis azt tegye, amit én akarok, hanem azt, hogy tudjam befolyásolni. Ez azért fontos, mert nem szívesen vállalnám a felelősséget akkor, ha valami rosszul sül el. Én mégis csak egy tanácsadó vagyok, és a királynak kell dönteni afelől, hogy a tanácsomat elfogadja-e vagy sem... Ugyebár a nép a királyt ismeri, a jobbját, akinek sokat köszönhet, őt nem. Ő a háttérből figyel, és nagyon hangsúlyos szerepe van. A szerepe rejtélyes marad, és esetleg csak egy zárt kör érdeklődik iránta, és elismeri az óriási szerepét. Én pont erre vágyom. Irányítani, de ne kelljen elvégezzem a piszkos munkát, legyen olyan, aki helyettem elvégzi. Ez a való életben is így van, nagyon nehezen vagyok hajlandó elmenni a boltba, hosszabb távon gyalogolni, vagy nem a netről intézni a banki ügyeket.
****
Miről olvashatsz?
- Az előzményekről.
- Vázlatosan és részletesebben az eddigi munkásságomról.
- Valamennyit az állapotomról (személyes zóna)
- A blog keletkezéséről.
Egy friss bejegyzésben olvashatóak (elérhetőségek a bejegyzés alatt).
Előzmények (Eme blog létrejötte előtt)
Nos az első askos profilom követői - már amennyire követték a válaszaimat - tudomásul vehették, hogy nagy álmom az, hogy létrehozok végre valahára egy olyan blogot, amit publikusan bárki elolvashat. Esetleg még néhány közelibb ismerősöm hallhatott erről így vagy úgy, többnyire magamba raktároztam el a dolgot.
Már hosszú ideje irkálok magamnak (blogok formájában), ennek mindenképp véget kell vetnem előbb vagy utóbb, mert már nem látom értelmét, hogy mindezt folytassam. Már nem lelem örömömet benne. Meg kell osszam magam. Egy ideig eszembe sem jutott, hogy megosszam a gondolataimat másokkal. Mára másképp látom, 360 fokos fordulatot vettek a dolgok - sok mindennek köszönhetően. (Ja, jellemzőek rám ezek a nagy ugrásszerű változások, melyek egyébként apránként mennek végbe, de mikor összeáll, akkor elég nagy dologról van szó).
- Felvázolt információk a munkásságomról -
A kezdetek kezdetén azért írtam, hogy fejlődjön az íráskészségem, és annak reményében, hogy lesz egy nevem az interneten, illetve az is fő szempont volt, hogy arról írjak, ami érdekel, és amiről akarok, ezek még csak játékhírek voltak többségben. Később elkezdtem komolyabban foglalkozni a művekkel, és saját magamtól írtam a bejegyzéseket, írtam kritikákat, elemzéseket, ajánlókat stb. Ezzel párhuzamosan elkezdtem jóval inkább az élet felé fordulni, illetve magamba is, így azért kezdtem el írni, hogy az önismeretem fejlődjön, közelebb kerüljek önmagamhoz.
De amióta ismerek
(2.) Jártam pszichológushoz, és mielőtt elmentem volna hozzá, szerettem volna mindent kifejteni magamból, hogy ezeket elő tudjam adni neki, hogy minél előbb meg legyen a megoldás, erre fel rohadtul nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én elképzeltem... (Általában a hozzám személyiségileg közelebb állóktól is különbözök. A végső különcnek érzem magam, és talán tényleg az is vagyok).
- - -
(+ Leírni, hogy mennyire megnyíltam az embereknek, Facebook beszélgetések, és ezt miért kell beszüntetni, és helyette blogra költözni...)
Mi, az amire vágyok?
Rájöttem, hogy mindenáron szeretnék egy megértő szorosabb réteg közönséget, akit érdekel az, hogy mit mondok, mi a véleményem, hogyan gondolkodok, és elismer. Felnéz rám, elismeri, hogy igen is intelligens és tehetséges vagyok. Egy olyan réteg közönséget szeretnék magamnak, ahol korlátlanul szót kapok, és nekik nyugodtan elmondhatom a dolgaimat. Erre az Ask.fm nem elég, mert nem lehet megfelelő terjedelemmel kifejteni a gondolatainkat, az ask nem erre való, hanem inkább arra, hogy összeismerkedj értelmes emberekkel, akik majd esetleg olvassák a blogodat, ahova korlátlanul írhatsz. Én így látom - és pont ezért nem írok oda hosszan. Az én Enneagram-típusom többnyire művészetekkel foglalkozik, viszont az MBTI-típusom szerint könnyen a tudományok mezejére léphetek, és simán válhatok nagyszerű filozófussá is. A különféle lelkiszaroknak köszönhetően beindult a gondolkodásom, így én nem firkálgatok a rajzlapokra, hanem helyette az értelmet és a kapcsolatokat keresem a dolgaimban, az életben.
Ha csak magamnak irkálok, névtelen maradok. Névtelen a nagy - és érdektelen - szürke tömeg , illetve még "fajtársaim és egyéb rajongóim" előtt is. *** Ez az egész hülyén hangozhat így első olvasásra (lásd: fajtársak, rajongók, népszerűség - mégis mire fel? - kérdezhetjük joggal), de megnyugtatlak gyanútlan olvasó, hogy nem az.
Ha érdekel, akkor erről bővebben *** jelzésnél olvashatsz, mert kifejtettem valamelyest. A bejegyzés legalján találod.
Valamivel részletesebben az eddigi munkásságomról (blog munkákról):
Konkrétan lassan hatodik éve irkálok blogokra így vagy úgy. Nem fogom megszámolni, és nem is tartom minden körülmények között a legfontosabbnak a tökéletes pontosságot, hasra csapásra 10-15 blogom volt, és jobb esetben több száz bejegyzésről van szó fejenként. (Durván fele ennyi komolyabb blog-kezdeményezésről van szó). Ezekről az előző bekezdésekben már szó volt, újra leírom külön véve egy kicsit részletesebben, de még mindig tömören. Van rá esély, hogy majd egyszer sokkal kidolgozottabban is fel kerül az oldalra.
Szakaszok:
(1.) Kezdetben arról írtam, amivel foglalkoztam, jobban nem érdekelt semmi, mint a videojátékok. Ekkor én még eléggé az elején voltam az életnek, és nem voltam valami tájékozott. Később zenéről is írtam, miután helyet tudtam szorítani neki a játékok mellett. Ezek főleg hírek voltak, kevésbé írtam önálló gondolatokkal teletömködött bejegyzéseket / nem úgy mint az ezt követő időszakokban. Maximum írtam néhány elég gyengére sikerült tesztet.
(2. a) Néhány év után elkezdődött a magamba fordulás, a befelé fókuszálás. Az élet felé kezdtem el fordulni (rögtön a középsulis évek elején elkezdődött), és aztán rengeteg kisebb, és számtalan nagyobb csalódás ért, ennek hála elkezdtem befelé fordulni, és elkaptam néhány "lelki szarságot". Már nem valamiféle fiktív világgal foglalkoztam, mivel megváltozott a fő véleményem, és a fókuszálás, miszerint - a játékokon kívül van rengeteg más szép és jó dolog a világban, amivel ugyan úgy foglalkozni kell. Na meg képtelen lettem volna úgy továbbra is élni, amilyen kezdetleges voltam akkor. (Később egy másik címke alatt kifejtem tömören).
Természetesen voltak még egyéb kezdeményezéseim is. Például az egyik újdonsült blogomon erőteljesen filmkritikával foglalkoztam. Ezeket sem sikerült a nyilvánosság elé tegyem, mert sosem jutottam oda el, hogy na most megnyitok, és lemondok arról, hogy tökéletes lesz a blog... Tovább nem szeretném sorolni a sort.
"Pedig én próbálkoztam, tényleg próbálkoztam, de mikor indultam, egy lépésben kétszer estem el, és nem volt erőm felállni." - PETOFI - Az idő esete (Hácé dalszöveg részlet).
Szóval erre az időszakomra teljesen megváltozott a szemléletem. Ahelyett, hogy másoknak írnék elkezdtem kizárólag magamnak írni saját magamról és a gondolataimról.
(2. b) Illetve ez mellé becsúszott még a műkedvelés is, amivel régen is foglalkoztam, csak magasabb szinten. A játékok és zenék helyett inkább a könyvek, a pszichológia, filmek, néhány hardver és videojáték is. A zenéről szinte semmi, sajnos, pedig lehetett volna.
Konkrétan foglalkoztam párhuzamosan két különálló bloggal, az egyiken mű elemzések, kritikákat írtam, a másikon önmagammal foglalkoztam, és főleg az volt a nagy kérdésem, hogy miképp kell ideálisan élni, illetve az is, hogy mi ennek az egésznek az értelme...
Valamennyit az állapotomról:
Elkaptam néhány "lelki szarságot" ami odáig vitt, hogy megtanultam alapvetően gondolkodni, elsajátítottam a kritikus gondolkodást (képes vagyok önállóan véleményt alkotni bármiről), az önismeretem rengeteget fejlődött, és alapvető pszichológiai és filozófiai dolgokkal is tisztában vagyok. Na meg eleve azt is fontos megemlítenem, hogy évek kellettek ahhoz is, hogy kifejlődjön az értékrendem, és az, hogy a műkedvelésen belül mégis miféle műveket kedvelek, mert ez nem mindegy. Minderre a gimnáziumi éveim alatt tettem szert a tanulás helyett... (És azt hiszem, hogy most nem is fogom részletezni ennek a gyönyörűséges következményeit).
Konkrétan lángolt az agyam. Egy idő után kénytelen voltam leírni a gondolataimat, véleményt alkotni, félhangos monológokba, meg regény hosszúságú okfejtésekbe belebonyolodni. A szüntelen meg-nem-álló agyalással egyszerűen kellett valamit kezdeni, és annyira fontossá vált a leírása, hogy más az ég világon nem érdekelt, fontos és hasznos dolognak tartottam, majdhogynem küldetésnek...
Felváltotta ezt a lángolást egy erős intenzív üresség és minden mindegy érzése, ami rendkívül megkavart. Én alapvetően mindig is éreztem valamiféle ürességet magamba, és ez megsokszorozódott, és mondhatni azt, hogy érzelmi zavarban szenvedtem. Önmagában is nagyon sokáig volt valamilyen szintű szociális fóbiám, és a végére már eljutottam kisebb pánikrohamokhoz is, néha már tényleg alig kaptam levegőt.
A legvégére, ahol most is tartok... Nos csak romlott az egész, egy teljesen új fejezetet vett a történet. Eddig depresszióról lehetett beszélni esetleg, ami vagy visszatér, vagy nem - nehezen lehet eldönteni. Most már egészen másról van szó. Ennek is több szakasza volt, illetve van, és majd kiderül, hogy mi lesz belőle. Leginkább a munkaképtelenség és a szociális téren való bénultság, illetve az előrehaladás erősen korlátozása címkék jellemzőek rá.
A blog keletkezéséről:
Hihetetlen lassan jutottam el idáig, hogy elkezdjem az első bejegyzést felvázolni. Többnyire ez azért történt, mert egy tökéletes blogot szerettem volna létrehozni, és mozdulatlanná váltam. Ezt úgy akartam elérni, hogy előre legyártok egy csomó bejegyzést, azokat szép tökéletes sorrendbe helyezem és majd idővel kiposztolom őket, hogy csak arra legyen gondom, hogy minden erőmmel azon legyek, hogy keressek értelmes embereket, hogy olvassanak is el.
Ezt a blogot már nem CSAK saját magamnak szeretném írni. Lesz sok személyes benne, de ezt lehet olvasni úgy, hogy a nevemet nem fogom nyilvánosan (legalább is egy jó darabig) felvállalni.
Hát addig szarakodtam, amíg a gyertya a körmömre égett, és most kapkodok ezerrel, hogy végre mutassak is valami használhatót magamból. Szóval sajnos le kell mondjak arról, hogy hajaj tökéletes blogom lesz, amivel tökéletesen elégedett leszek, tökéletes formája lesz a szövegeknek, szépek lesznek a mondataim, és mindenről fogok írni, ami a világon létezik...
Ott kezdődik a probléma, hogy én mindig évekkel előrébb tartok gondolatban, mint megvalósításban. A gondolatokkal semmi problémám nincs, nagyszerű ötleteim vannak, de a megvalósítás... na az egy iszonyat nulla. Ezért tartok ott, ahol tartok. Mondhatni évek alatt nem haladtam semmit gyakorlatilag, csak a semmitérő gondolataimat dédelgettem, de mire fel, mikor nem valósítottam meg?
Hosszú évek óta el szeretném kezdeni a publikus blogozást, mert én azt vallom, hogy aki nem hangoztatja a véleményét, annak nincs véleménye, és pont. Mivel senki nem fogja őt meghallani. Na meg minek is kellene mindenkinek blogot írnia? Egyáltalán vannak-e az emberek többségének önálló gondolatai, vagy olyanok, amit érdemes megosztaniuk? Kétlem. (Na jó bevallom, ezt a mondatot polgárpukkasztás gyanánt fogalmaztam így, és nem azért, mert én mekkora egoista vagyok.) A másik dolog az, hogy mondhatni nem sokan blogoznak. Sok értelmes ember van, és egyszerűen FÉL MEGOSZTANI A GONDOLATAIT. Mert zárkózott. Mert fél, hogy hülyeséget mond. Stb stb. Na most akkor hogy akar az életben érvényesülni? Van egy nagy erőssége, és akkor nem fejleszti az írással, a további agyalással, illetve mások sem fognak tudni róla, hogy mennyire értelmes. Mert mondjuk én nem feltétlenül filozofálok a való életben, hiszen egyszerűen nem hétköznapi téma, és iszonyat sok embernek nem fekszik a dolog, főleg hosszabb távon. Egyszerűen ez egy ritkaságba menő erősség, amit igen is fejleszteni kell, és meg kell mutatni. Ezért is ragaszkodok ahhoz, hogy nekem igen is írnom kell, illetve ég a kezem attól, hogy valamit letegyek az asztalra. Nem tudok rajzolni, festeni, énekelni... írni tudok? Hát történeteket kreálni biztos, hogy nem, meg verseket sem, de egy fajta írás az szerintem megy... az pedig a filozofálás. Ez van, ezt kell szeretni. Én szeretem, de hogy más hogy van vele, az már más tészta. De engem nem izgat. Ez a része nem. De a kritika jobban sért. Főleg, ha egyáltalán nem jogos. (...) (Gondolatok voltak...)
Konkrétan a vágy szülte eme blog létezését. A vágy, hogy fognak valakik olvasni, és lesz az, aki megért, és kedvelni fog. A szeretetéhség, vagy valami ilyesmi. Illetve persze az is, hogy nem szeretném eldobni a hat éves ilyen-olyan alul teljesített irkálásaimat a kukába.
****
Amíg egy szangvinikus (illetve az extrovertáltak) leáll mindenkivel beszélgetni, haverkodni, mindenféle válogatás nélkül, mert őt nem zavarja személyiségileg, ha a másik teljesen más... neki a versengés, meg az a lényeg, hogy a középpontban legyen, a népszerűséget hajhássza. Nem válogat emberek között. Neki pálya a vezetés is. A népesség nagy része extrovertált, még ha nem is szangvinikus...
És itt jön egy teljesen másik oldal, amit én képviselek: Ahogy a vezető, és az egyéb extrovertált személyiségtípusok nem bírják ki, hogy ne vezessenek, és ne üssék bele az orrukat mindenbe... addig én sem bírom ki azt, ami én vagyok, nem tudok és nem is akarok kibújni a bőröm alól, mert egyszerűen úgy érzem magam jól, amilyen vagyok. Ahogy minden egyes személyiségtípus! Én is szeretek, és akarok irányítani, viszont én mindenképp a háttérből, és jóval másképpen. Ezt a szituációt egyszerű elképzelni. Képzeljünk el egy népszerű erős kezű királyt, aki képes gyakorlati változtatásokra, aki irányít egy háborút, aki részt vesz a háborúban... Azért erős és népszerű, mert ha teheti a személyiségtípusom, akkor kizárólag a legjobbat válassza. És képzeljük el a király jobbját, aki az uralkodó mellett áll, és mindenben segíti. De ez nem minden. Nem csak abból áll, hogy jaj tanácsokat ad a királynak hébe-hóba, és jóban van az udvarral. Az ideális képem az, hogy mindenről tudjak - a király működjön velem teljes mértékben együtt, minden döntésébe bele szólhassak, magától kérje ki a véleményemet, és vegye figyelembe. Mintha én lennék a második király, de helyesebben mondva: mintha én lennék a király, csak nem én hozom meg a döntéseket. Ez nem azt jelenti, hogy én parancsolok a háttérből, és csakis az van, amit én akarok, hanem inkább az van, hogy hallgasson meg, és ha úgy van - és sok esetben úgy is legyen -, tudjam befolyásolni a döntésében. Nem azt akarom - még egyszer -, hogy csakis azt tegye, amit én akarok, hanem azt, hogy tudjam befolyásolni. Ez azért fontos, mert nem szívesen vállalnám a felelősséget akkor, ha valami rosszul sül el. Én mégis csak egy tanácsadó vagyok, és a királynak kell dönteni afelől, hogy a tanácsomat elfogadja-e vagy sem... Ugyebár a nép a királyt ismeri, a jobbját, akinek sokat köszönhet, őt nem. Ő a háttérből figyel, és nagyon hangsúlyos szerepe van. A szerepe rejtélyes marad, és esetleg csak egy zárt kör érdeklődik iránta, és elismeri az óriási szerepét. Én pont erre vágyom. Irányítani, de ne kelljen elvégezzem a piszkos munkát, legyen olyan, aki helyettem elvégzi. Ez a való életben is így van, nagyon nehezen vagyok hajlandó elmenni a boltba, hosszabb távon gyalogolni, vagy nem a netről intézni a banki ügyeket.
****
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése