2013. Dan Wells - I.-II. kötet könyvkritika

2013-as bejegyzés, 2014-ben volt utoljára szerkesztve a mai napig. Tartalmaz spoilert!
Belelóg a kritikába az első részről alkotott véleményem is, de főleg a második kötetről, a Szörnyeteg Úrról írok.

Nem elemeztem ki, nem írtam előzményeket, spontán leírom a véleményemet a könyvről. Könyv olvasása után teljes egészében érthető.

A főszereplőről:

Elégé valószínűtlen a sorozat. Aggályaim vannak Johnnal kapcsolatban, például nem hiszem el, hogy 16 évesen ennyire okos, tapasztalt, gyakorlatias és a kisujjából kirázva megold minden hirtelen jövő problémát, amik gyakran a tapasztaltabbaknak is gondot okoz, például a felnőtteknek. Ennyi idősen autót vezet... Na és, hogy rá sem néz Brooke felsőjére, mert ez áll a szabályaiba, elég rossz lehet így élni. Én nem hiszem, hogy bármilyen pszichopata, szociopata kissrác betartana ilyen szabályokat. Felesleges és túl körülményes. Feltűnő azért, hogy így kerüli a szemkontaktust - nem is nagyon részletezik -, nehéz lehet így egy napja, hogy rá sem néz a lányra, akit állandóan cipel az autójával. Mindennek ellenére tetszett John a lánynak. Ez sem feltétlen így működik. A másik az, hogy rendben van, ha értelmileg nagyon fejlett. Nagy a képzelőereje. Na de az, hogy ennyire gyakorlatias, ennyi idősen… Tovább!

Ha tényleg szociopata a csávó, akkor alig ismer néhány embert közvetlenül - meg amúgy is -, hát hogy a frászba van egyáltalán élettapasztalata? Egész nap a szobájában üldögél, azt se tudhatja, hogy mi hogy megy valójában, esetleg a gazdag fantáziája alkotja a világát, mert azt se hiszem, hogy ne érdekelné, egyáltalán ami körülveszi. És ennek ellenére, nagyon képben van mindennel. Csak úgy manipulálni tudja az érzelmeit.

A kötetről: Egyébként nagyon vonzó lenne, de ez a misztikus-thriller dolog… Átcsap a sorozatgyilkos téma egy béna démonvadász szarsággá. Az első kötetnek is ez a fő témája, ebben pedig folytatódik. Bocs az indulatokért. (Mintha a Supernaturalba lennék körülbelül, csak mégsem, ezernyi indok miatt.) De hát ez így nekem szomorú. Jobban érdekelt volna John hétköznapi élete, meg minden. Valami erősebb jellemrajz, esetleg kevesebb cselekménnyel, de akkor azok tartósak, minőségiek legyenek. Na meg az, hogy Forman a démon... Curt-öt, amikor emlegeti, egy ideig nagyon elhallgat, és akkor megint előjön, hogy bántani kéne, mert bántalmazta a rokonát, Laurent? Nekem ez picit összecsapott, lehetne részletesebb és kidolgozottabb, és egyik pillanatról a másikba átcsap a cselekvés a lényegre. Még csak meg sem lepődött rendesen, hogy Forman a démon és elrabolta. De legalább valamit említettek volna meg: hogy ezért meg azért nem. És amikor elrabolta, hát az úgy közbeékelődött a szövegbe, hogy azt se tudtam mi történik.

Végszó: Egynek elmegy tényleg, a balzsamozás dolog felkeltette a figyelmemet, meg a temetkezési vállalat dolog. Nagyon jó, hogy sorozatgyilkossággal kapcsolatos a téma és, hogy tinédzserrel, de ami a végkifejlett az leminősíti számomra. Úgy tudom, hogy lesz még egy kötet. Megveszem gondolom, de ezek után már nem várok olyan sokat. A címe nagyon hatásvadász, álmodozó tiniknek íródott. De végül is megállja mindenhol a helyét, indokolatlanul a Twillightra emlékeztet.

Eddig csak negatívat mondtam, de amúgy élvezhető olvasmány. A hangneme olyan mintha egy érettebb tini írta volna, ami amúgy kellemes. Nem hosszú, hamar kiolvasható, mondjuk, hogy izgalmas - de azért vannak hibái - főleg valótlanságok. Nem nagy probléma, mert nem rossz könyv. De ha már ilyen a témája – és személy szerint – jobban örültem volna egy komolyabb alkotásnak.

Még ami eszembe jutott megemlítésre az a borító. Szerintem ízléstelen, az eredeti sokkal értelmesebb, és ez a "Szörnyeteg úr" magyarosítás sem túl nyerő.

7/10

Első rész értékelése:

6,5

Moly-on az értékelőm (második részről):

Vegyes érzelmek kergetnek. Az alapja tök jó, de a leve folyós. Nem vagyok oda azért, hogy a sorozatgyilkos téma átcsap démonvadászosdiba. John életére jobban kíváncsi lennék. – Ott kimerül, hogy tök uncsi. – A balzsamozás részletes leírása nagyon tetszett. Azzal sincs ellenszenvem, hogy olyan a stílusa, mintha egy tini írta volna a könyvet. A cselekmények leírása, bevezetése elég tré. Néha vissza kellett olvassak, nem értettem, hogy mi történik. John képességei túl valótlanok nekem. (Brookeval igazán összejöhetett volna, valami kis izgalmas..) – Öhm, Forman, a hirtelen démon húzás is elég fintorgós. A végére azért John eléggé bekeményít, a kora ellenére : D Több benne az „akció”, de lehetne nyomasztóbb. Ja igen, imádom a Dextert. 8D

3,5/5